Van egy elfeledett, csodálatos magyar borvidék a Kárpátalján, ahol dolgozik egy modern, nagyon komoly műhely, a Chizay pincészet. A modern friss boroktól a gyümölcsborokon át az eredeti, mély édesborokig sokféle terméket készítenek, a friss tételek már kaphatók a CBA-ban. Az USA-ba is exportáló Chizay szeretné megvetni a lábát a magyar piacon is.

Szöveg és fotók: aBorcégér

Az egyik ilyen bor a Sauvignon blanc, melynek 2007-es változatáról így számolt be a Borászportál: Az egészen halvány árnyalatú bor illata hosszan tartó, nem változik, és nem tompul. Üde, tetszeni akaró, fűszeres, virágos, csalános jegyek határozzák meg illatban és ízben egyaránt. A könnyed hatáshoz ezeken túl a benne lévő szén-dioxid járul hozzá, amire szükség is van, tekintettel arra, hogy savérzete nem kiugró. Egyszerű, könnyed testtel bíró bor gondtalan délutánokhoz, amit römivel vagy bridzzsel töltünk ki. Ihatjuk akár fröccsként is, vagy dobjunk össze hozzá egy friss salátát.

Értékelésünk:Szigorú mércével mérve is nagyon jó bor“

Ma az anyaországban már csak kevesek tudják, hogy Beregszász környéke és Munkács ma rendezetlen, igen szegényes képet mutató, periferikus világa nemcsak igazi, ősi, sikeres bortáj volt, ahol szinte mindenki a szőlőből élt, hanem a hősies nemesség, Zrínyi Ilona és Rákóczi, a szorgos és toleráns polgáriasság, a magyar nyelv, literatúra és a politikatörténet sűrű szövésű, termékeny, történelmi levegőjű kultúrtája volt. Beregszász körül a XII. századtól már biztosan borászkodnak, nagyobb fellendülés a török kiűzése után köszönt a borvidékre, ami a XVIII. század közepéig tart, amikor Ausztria korlátozza az exportot, illetve Lengyelország felosztása elvágja a borvidéket a lengyel-galíciai piactól. A filoxéra után újabb fellendülés jön, a XX. század húszas-harmincas éveiben 4500 hektár körül lehet a borvidék. Kárpátalja egészén a kollektivizálás után csaknem 17 ezer hektárra növekszik az ültetvények nagysága, de ennek háromnegyede csemegeszőlő és jelentős része izabella. A beregszászi borászkodás a rendszerváltást követően jó darabig tovább hanyatlott, de most rápillantva a hegyoldalakra, úgy tűnik, újjáéledőben van, sokfelé látni megművelt parcellákat-ültetvényeket, nagy erővel folyik a korábban jó hírű szőlősök rehabilitációja, amelyek a Szovjetunió idején mentek tönkre. 

Ennek a fejlődésnek az éllovasa a térség vezető műhelye, a Chizay, melyet az Iceberg LTD ukrán-amerikai-orosz befektetői 1995-ben hoztak létre Beregszászon. A sikeres vállalat korszerű, reduktív technológiával készült borainak 85 %-át belföldön értékesíti, de exportál Magyarországra, az Orosz Föderációba, Fehéroroszországba, Csehországba, Izraelbe, Nigériába és az Egyesült Államokba is. A pincészet nívós és modern kóstolótermei, munkácsi bormúzeuma és a régi fejedelmi borpincében berendezett kóstolóhelyisége, mindenekelőtt pedig minőségi borai európaias paradigmát képviselnek egy hajdan magas kultúrájú, mára szétzilálódott (bor)kultúrtájon. A Chizay ma 262 hektáron gazdálkodik Beregszász, Ilosva és Munkács határában, Nyugat-Ukrajna legmelegebb régiójában. Fő fajtái a rajnai rizling, az ottonel muskotály, a rizlingszilváni, a tramini, a merlot, a cabernet sauvignon és mások. 

http://www.chizay.com/ 

Talán nem mindenki tudja, hogy a Dunán Pest felett meghökkentően intenzív halászat folyik, hogy a víz tiszta és tisztul, hogy a természetes táplálékot fogyasztó folyami hal sokkal finomabb, mint a pocsolyás ízű halastavi rokona, hogy a halász fő ellenlábasa a hajó és a horgász, és hogy a halászok szerint bizony kellene a vízlépcső.

A dunai halászok imádják kemény szakmájukat, a szabadságot, amikor (főleg éjjel) kis ladikjukkal kifutnak a vízre. Mert a hal éjszaka halászható, ugyanis nem hülye, és nappal látja a hálót (hiszen a horgászat is erre alapozódik, hogy hát a hal látja a csalit). A halászat nem szezonális, legalábbis is télen is űzhető, az elvermelő halak ugyanis néha ilyenkor is mozognak és beléjük lehet kanalazni, megesik, hogy zajló jégtáblák között berreg a kis ladik. Meglepő módon nyáron kevésbé intenzív a halászat, ekkor ugyanis a turizmus miatt nem lehet dolgozni, több a hajó, a motorcsónak és a jetski a Szobtól Vácig tartó alatti szakaszon, szerző jelenlegi élőhelyén.

A halászok szerint a legtöbb a keszegféle: a jász, a szilvaorrú, a karika, a bodorka, az éva és a dévér, utána (nagyjából gyakorisági sorrendben) a márna, a busa, a ponty, az amúr, a süllő, a harcsa és a kecsege. Nagy ritkán horogra akad, pontosabban hálóba akad egy-egy tok, ez a csodapók a cápa távoli rokona, ménkü nagyra meg tud nőni, ma fehér hollója a Dunának, hogy egy képzavarral éljünk. A halállomány összetétele romlik és mennyisége is csökken, a Duna medre mélyül, és fura meteorológiai jelenségek tünedeztek fel az utóbbi években. Másképp jönnek az esők és az áradások, megesett, hogy (tán az erdőirtásokkal és a globális felmelegedéssel összefüggésben) januárban jött a zöldár, ami olyan, mint a nyári mikulás vagy a téli fagyi. A holtágak eliszaposodnak-feltöltődnek, a főmedret is kotorni kell. Bizony, a halászok tapasztalatai szerint a vízlépcső lenne a megoldás, amit a politika és urbánus íróasztali sötétzöld természetvédők tabusítottak, de ki fog derülni, hogy ha egyensúlyban van tartva, nemhogy nem árt, de használ a természetnek, mellesleg a turizmusnak is, lásd a Tisza-tavat, amely még sokkal síkvízibb erőmű, mégis ökológiai és turisztikai paradicsom lett. Meglehet tehát, mondják a halászok, hogy a szabályozott rendszerként működő vízlépcső a strandolóknak (a tisztuló víz a főváros fölött alkalmas a fürdésre), a turizmusnak, a halászoknak és a horgászoknak is jobb lenne.

A horgászok amúgy ellenlábasai a halászoknak, hisz ugyanazt a tortát szeletelik, vagy inkább ugyanazt a halat filézik, csakhogy a pecások vannak mondjuk 300 ezren az országban, a halászok pedig úgy háromszázan, nem sok vizet zavarnak. A horgászoknak sokkal nagyobb a lobbyereje, hiszen (az engedélyek okán) sokkal több bevételt, halpénzt hoznak az államnak, mint a 300 halász. Egy dunai halásznak 120 ezer forint ára halat kell kifognia havonta, hogy a létminimumát biztosítsa, éppen csak meg lehet élni a halászatból.  

A problémák számát szaporítja a hajózás is: a feltöltődő holtágakból kiszoruló halivadékok bölcsis és ovis csoportjai a sekély partmenti vizekben küzdenek a túlélésért, a sebesen hasító turistahajók hullámai ezt a zónát csapdossák, 25 éve úgy féltucat hajó volt, ma vagy kéttucat húz el naponta. A gondokat szaporítja a busa szaporodása is, ez a pártállami csökevény elpofátlanodott az utóbbi negyed században és nő, mint a dudva, nem finom, viszont akkora, hogy lehetetlen kifogni. A Rajna-Majna csatorna összekötése óta elterjedt egy másik kellemetlen fajta, a géb is, mely szintén szeméthal, azaz étkezési szempontból használhatatlan. Halászi vélemények szerint az egész problémahalmaz öt év alatt megoldható lenne, nemcsak halászati szempontból, hanem az egész dunai ökoszisztéma egyensúlya szempontjából. Kicsit a vad- és erdôgazdálkodáshoz hasonlóan irtani kéne a busát és a gébet, csökkenteni a hajózási sebességet, érdekvédelmi szervezetbe tömöríteni a halászokat, sokkal jobban megbecsülni és megfizetni a munkájukat, és bizony megépíteni a vízlépcsőt, ilyen egyszerű.

szöveg és kép: Tompa Imre

 Van egy láthatatlan izoterma az északi és déli kultúra, mentalitás és gasztronómia között, amit röviden úgy lehet összefoglalni, hogy e vonal fölött sötétebb színek, neurózis, füstölt sonka és zsír, illetve ami alatt a világos komplexiók, nemtörődömség, szélben szárított sonka és oliva dominál. A lényeg az oliva: ez a napfényszínű és egészséges finomság, melynek léte sok mindent megmagyaráz.

Ha azt nézzük, honnan hová menekülnek az emberek, azt látjuk, hogy inkább a zsírevők menekülnek a sötétebb színek, a neurózis, a füstölt sonka és a zsír felől, hogy észak jön a mediterráneumba, és nem fordítva, ennek egyik alapvető okát, az olivát töltjük most poharainkba. Nem minden szegény sötétben tapogatózó zsírevő honfitársunk tudja ugyanis, hogy az olivaolajat úgy szokták kóstolni és értékelni, mint a bort.

Akinek olyan mázlija van, hogy a mediterráneumban születik, és nem mondjuk Mátészalkán, Bengáliában vagy Kolimán, már az anyatejjel az olivaolajat szíja magába mintegy. Az oliva pont abban a sávban van vígan, amiben a bor, azaz a mérsékelt égöv mediterrán részein, nem kedveli a szélsőségeket, se a cúgot, se a forróságot, akárcsak a szőlő és az épeszű polgárember, a középúton szeret járni, vagyis állni és kis lábait a mediterráneumba mélyeszteni. Mely mediterráneumban ugye már az özönvíz előtt ott látjuk, imádott Itáliánkban is jelen van, amióta a világ világ, Apicius, az első gasztroblogger a II. században leírja, hogyan kell az olivát mártás, szósz, hús, hal és lepény elkészítésekor alkalmazni. Mint mindenből, e hatalmas és bonyolult felületű országban olivából is vagy ötszáz féle fejlődik ki, az újkorban a XVII. századtól terjed el nagyon, minél délebbre megyünk, annál nagyobb mennyiségben szüretelik, a legtöbbet Apuliában, úgy 240 ezer tonna körül. De még Dél-Tirolban is ott van, tapasztalataink és nézetünk szerint kábé ott ér véget az oliva-világ, merthogy Bolzanóig ér a mediterrán. Persze a mediterráneum fogyasztja a legtöbbet, a görögök, az olaszok és a spanyolok tíz kiló fölött évente, mi nem vagyunk regisztrálhatóak (70 milliliter/fő/év, el innen), mellékesen jegyzem meg, hogy az olajfaló mediterránok úgy tíz évvel élnek csak tovább, mint mi.

Az oliva legfőbb szekszepílje, hogy olyan teljesen természetes (gyümölcsből mechanikus módszerekkel sajtolt) gyümölcslé, mely iszonyat finom, miközben tele van őrült egészséges komponensekkel. Lehetne egészséges úgy is, hogy pocsék, mint a kukorica-gölődin, a csukamájolaj vagy a köptető, de mégis se nem, az olivaolaj olyan finom, hogy az ember úgy szokta eszegélni, mint a zsíros kenyeret (ami szintén nagyon finom, az az igazság. A helyes út szerintünk az, ha az ember mind a kettőt eszegéli, közben megpróbál arra gondolni, mily’ szép erény is az a izé, a mértékletesség). Az olivaolaj mindenféle zsírsavakból áll és némi ún minor komponensből, de a kutya itt van elásva, azaz az igazi értékek a minor komponensekben rejlenek, melyek legfontosabbikát a polifenolok képezik. E szimpatikus, népszerű kis micsodák valóságos sztárokká váltak az utóbbi egy-két évtizedben, amikor kiderült, hogy a polifenolvedelő (pontosabban vörösbor-vedelő) franciáknál egy harmadával kisebb „az ischaemiás szívbetegségek morbiditása és mortalitása” (jó, mi?), mint az azonos zsírbevitelű országokban. A tudósék jókat kísérleteztek, hogy kiderítsék, miért is van ez, a jelek szerint a polifenolok antioxidáns hatása miatt, ami kábé annyit tesz, hogy a polifenolok kiütik az öregedést, daganatképződést, és az elhülyülést gyorsító ún szabadgyököket, melyek állandóan képződnek a szervezetünkben, hogy végezzenek velünk valamint az aranyos polifenolok leverik a rossz, gonosz koleszterineket is. Tényleg úgy néz ki, hogy az olívaolaj fogyasztása fordított arányban van olyan rákbetegségek megjelenésével, mint a mell- és a gyomorrák.

Mármost polifenollal nemcsak a vörösbor, hanem az oliva is tele van, ezért nem kell nagy ész ahhoz, hogy az ember rájöjjön: a helyes út az, ha az ember étkezésének alapját az oliva, italfogyasztásának fundemenumát pedig a vörösbor képezi. Egyáltalán a bor. Az oliva a jelek szerint tehát antiallergén, gyulladásgátló, antitumorális és öregség-megelőző hatásokkal is rendelkezik, azon túlmenően, hogy isteni finom. Mármint a nemes, igazi, ún extra szűz oliva, itt a szűz nem humán értelemben értendő, az ember vagy szűz, vagy nem szűz, de nem extra szűz, vagy kevéssé, csak egy kicsit, éppen hogy, alacsony lángon, szőrmentén szűz. Az extra szűz azt jelenti, hogy olyan magas minőségű olivaolajjal van dolgunk, melyet közvetlenül a hibamentes bogyóból, csak mechanikus eljárásokkal nyernek és savassága 0,8 alatt van (a sima mezei oliva higítva van lampant olivaolajjal, ami már nem természetes termék, ő az alsópolcos oliva a maga kettő fölötti savasságával és zéró gyümölcsösségével).

A gyümölcsösség a jó olivaolaj központi eleme, ha jó olivát kóstolunk, ez lesz az első, amit észlelünk (amúgy kábé úgy kell szaglászni-kortyolni, mint a bort), és eszerint kategorizálják három (erősen, közepesen, lágyan) gyümölcsös csoportba. Csócsálgatva a kesernye, a meghökkentően plasztikus csípősség és az összehúzó érzetek tűnnek fel, a jó minőséget az jelenti, ha a frissen szüretelt bogyó illatára emlékeztető olajunk gyümölcsös-édeskés íze mellett egyéb szép ízek villannak (mandula, mogyi, alma, articsóka, friss fű), a kellemes kesernye és enyhe csersavasság mellett. Ha túl növényes, cseres, ecetes, erjedt, dohos, avas, diszharmonikus benyomásaink vannak, hajítsuk át a palackot a szomszéd kertjébe. Az erősen gyümölcsös oliva zöldségleves, pasta asciutta, főzelék, tengeri herkentyű, sült húsok, a lágy karakterű saláta, fehér húsok, főtt halak, majonéz és édességek készítéséhez ajánlható, hideg ételekhez inkább a gyümölcsösebb, a meleg ételekhez a lágyabb stílusú javallott, de az oliva legjobb nyersen, ezért az elkészítést követően is adjunk az ételhez, hogy szép ízei, melyek a hevítés során elillannak, megmaradjanak.

A Concours Mondial brüsszeli központú, hatalmas globális borverseny, melynek 2006-ban az a szerencsés ötlete támadt, hogy vándorútra kel, így minden évben máshol székelhetnek a zsürorok. Lisszabon, Maastricht, Bordeaux és Valencia után Palermóban kellett elköltenünk a borbírák keserű kenyerét. 

Palermóban a Falcone és Borsellino reptéren landol a szomjas utazó, ők is bírák voltak, 1992-ben gyilkolta meg őket a maffia, mert elítéltek vagy 350 maffiózót. Szerencsére a fő felelős keresztapát, Salvatore „Toto” Rinát is elkapták, ő valszeg nem fog több briósba töltött gelatót elnyalogatni a Vucciria-piacon. Hiba volna azt gondolni, hogy itt beleeresztenek egy sorozatot az emberbe narancsvásárlás közben. A maffia sem a régi, és nem gerjed a magyar turistákra, a város kifejezetten biztonságosnak rémlik a felszínen karistolva, nyilván nem minden fertálya az. Palermo külvárosa elsőre Isztambul és Kazincbarcika meglehetősen kellemetlen ötvözetének tűnik, erős balkáni fílinggel, szemét, romos, halott, bedeszkázott szemű házak és lakótelepi blokkok, petpalackos föveny. Beljebb hatolva persze kiderül, hogy milyen gazdag, meleg, életteli és változatos az egész, a zsalugáteres emeletes házak, a pálmafás kertek, a traffic jamben robogó robogók, a csoszogi méretű boltocskák, a barokk óriáscsigák a templomi homlokzatokon.

A kóstolós 3 napon át tart, reggel 8.30-13-ig, az öt tagú zsürik inkább az output-nál, a kimeneti nyílásnál ácsorognak poharaikkal, azaz a fogyasztókat képviselő firkászokból, sommelier-kből és kalmárokból állnak, az elnökök borászok. Pár hülye kamukirály minden versenyen akad, de a Concours nívóját inkább az olyan nevek fémjelzik, mint André Dominé, Pierre Casamayor, Christian Callec, Alain Vironneau, Thomas Brandl, Marc Vandenberghe, vagy a WineDoctor (Ed Finstein). A negyvenkét országból, mindkét hemiszféráról rekrutált 274 méznyaló három napon át szürcsölte a 6964 mintát, amivel a Concours Mondial a világ legnagyobb versenyei közé tartozik. 

A legszebb tán a normann Palermo.

E kicsinynek tűnő sziget ugye először a hellén csillagrendszer egyik legragyogóbb sztárja volt, Szirakuza vagy Agrigentum Athén vagy Spárta súlycsoportját jelentette, majd római, bizánci, arab, normann, spanyol és osztrák réteg terült a tájra, 1860, Garibaldi, Marsala. A spanyol-réteg az a fehér barokk, melyet oly’ jól ismerünk a Comissario Montalbanóból, aki minden alkalommal úszva érkezik kis tengerparti pecójába a nemlétező Vigátában, melyet Porto Empedocléről, szülővárosáról mintázott az agg Andrea Camilleri bácsi. És van tehát a szicíliai művelődéstörténetnek ez az elképesztő rétege, melyet a XI. század végétől másfél századig tartó normann uralom terített az addig történtekre. Azért elképesztő, mert a normann uralom Szicíliából modern, gazdag és integrált feudális királyságot szervez és nagy művészetet hoz létre a szigeten. A normannok valahogy mindenhova lovagos-európais-kvázi-demokratikus stílust és struktúrákat injektáltak, ahová betették a lábukat, Szicíliába 1061-ben, Roger de Hautville vezetésével. A nyitott, vallási türelmet tanúsító, az arab embert, kultúrát és szellemet nem elpusztító, hanem pártoló politika és kultúra csodás évszázadának csorbítatlanul fennmaradt egy sor emlékműve, mindenekelőtt a palermói Capella Palatina és a monreálei dóm. A normann művészet eme fókuszpontjaiban egységbe forrva, szintézisben jelenik meg a európai és arab szellem: a capella alapfalain arab márványberakások, a falakon a 2 D-s, arany hátterű, a bizáncinál elevenebb mozaikok, Krisztus Pankrátor (copyright én), a bal oldali oldalhajóban Péter, Pál, Néró és az alternatív messiás és ős-eretnek Simon mágus cseverésznek, fent arab sztalaktitos famennyezet, mindez szerves egységben, a keresztény-occidentális point of view és az iszlám belsőépítészet szerves, egymást erősítő szintézisében, Stevie Kraft, a londoni Bouchon Breton head-sommelier-je, történész és újságíró szerint: cous-cous with pork. A monreálei dóm falain a teremtéstörténet képregény-változata mozaikokon, 1182-ből… (Megjegyzendő, hogy a középkori arab kultúra olyan reneszánsz-szerű, érzéki és szintén toleráns mezoklímákat hozott létre, mint a virágkorát a X. században élő Cordobai Kalifátus, mely sokkal szimpibb volt, mint utóbb a keresztény inkvizíció, szal az az iszlám nem mindenben emlékeztetett a maira).

E borok ivója, vagyis e sorok írója az édesboros zsüribe kérte magát, ami szerencsés döntésnek bizonyult. A sokszor uncsi, egyforma és bizony tré vörösbor helyett (amelyekkel amúgy is vannak néha értelmezési nehézségei) mesés ambróziák tömegét csócsálhatta három napon át. Az édesbor ezerféle, nem egyhangú sziruptenger. Szerző kedvence egy számoszi volt, mely számoszi már Homérosz idején szuperbrendnek számított, muskotályos szőlőből készülő istenbizonyíték. A Samos Vin Doux ’09 (Union of Winemaking Cooperatives of Samos) világító aranyszínű, egyenes ívű, keksz, citrus és tengerízű, intenzív nektár, a tokaji muskotály-aszúhoz hasonlatos bor, 96 pontra adtam. A pontozás: 96-100 Nagy Arany, 87-95,9: arany, 84-86,9 ezüst, 84 alatt niente, szemeteskocsi, futottak még, unawarded, Gran Menzione.... Láthatóan szűk mozgástér ez, és felfelé húzza valahogy a pontozót. Az édes zsüriben valszeg több arany és nagy arany született, mint a többiben, mivel itt volt tán a legtöbb nagy hozzáadott értékű, macerásan szüretelt, töppesztett, botritizált, évszázadokig hordózott aszú, fortified és portói, ergó intenzív és vastag, őrülten komplex tétel. Magam nagy aranyat adtam a kedves teára hajazó Donna Daria Fior d’Arancio Passito 2006-ra is (Veneto, Az. Agr.Conte Emo Capodilista), és egy toszkán Vin Santo Riservára is (Bianco Pisano di San Torpé DOC), mely megszólalásig hasonlított egy szép, old style tokajira. A languedoci Rivesaltes erősített borai haloványabbnak rémlettek, e típus a portói rokona, de tán nem olyan tüzes és vastag, leginkább a (z erjedő) must tiszta szesszel való lefojtásával készül és 15-20 évig is érlelhetik. Kerek, jó balanszú, nem virágos-gyümölcsös, alacsony savú fenomének, a legharmonikusabbnak az Arnaud de Villeneuve Rivesaltes Ambra Hors d’Age 1985 imponált. A vidám szénsavas szlovák édesek könnyű műfajt képviselnek, az aszús pozsonyi Zitavske Vinice Veltlínské Zelená White 2008 nekem a nagyarany magasában csillogott, végül csak ezüstöt kapott. Afféle nyers, kicsit darabos mozgású óriásoknak tűntek a kiválóan finom szicíliai IGT passitók, ásványos, kesernyés, innivaló fenomének. A görög édesek általában nagyon magas színvonalúak, itt következett be az a ritka eset, hogy inkább lefelé próbálta húzni az ember a pontokat és fohászkodott, hogy jöjjön már valami szar, nehogy má’ mindennek aranyat adjak, hülyén venné ki magát. A peloponnézoszi Deus Mavrodaphne of Patras-nál, mely tiszta szivarbor, azt jegyeztem fel, hogy „egymás után, ilyen számban ilyen borokat még életemben nem kóstoltam, pedig, pedig….” A portóik „csak” nívós lecsengetést jelentettek ezek után, a legszebb a konyakos-harmonikus Vista Alegre Porto Colheita 1997 volt. És jók a svájci édesek! A valais-i Domaine des Muses Polymnie Séduction Or 2008-at többen úgy sauternes-inek néztük, mint a sicc, a Valorine Ermitage Vendanges Tardives Grain Noble Confidenciel 2007 ismét olyan volt, mint egy szép tokaji aszú. A moselle-i kései és jégbor-traminik és rizlingek ásványos, mézes, néha petrolos zamataikkal, aszús karakterjegyeikkel az eget verdesték, a román édesek és a kanadai jégborok nem értek a nyomukba, sztem.

Szicília végtelen. Jóllehet gyenge dunántúlnyi sincs az egész cucc (25 700 km2, a Dunántúl 38 ezer km), a bonyolult hegyek-völgyek uralta felszíne okán sokkal nagyobb, mint amekkora (ezért, hogy az ember le szokta becsülni a távolságokat és késni a repülőjét). Amúgy az olcsó és kiváló buszjáratokkal bejárható az egész szimpatikus sziget. Önológiailag, agrikulturálisan olyan, mint kulturálisan, mély, színes és autochton. A bonyolult felület, melyre vulkanikus, meszes vagy agyagos hardver terül, sokféle mezoklímát képez, ezek tovább bonyolódnak aszerint, hogy a tengeri szél csupálja, vagy a vulkáni hegyoldal hűvöse fürdeti-e (az Etna oldalában 1100 méter magasáig felkúszó) szőlőállatot. Szigetünk a 12-16 hosszúsági és a 36-39 szélességi fok között fekszik, a délkeleti sarkán, mely a másik fontos szőlőterület, a csapadék 300 mm, 500 mm a belső hegyeken és 1000 mm az észak-keleti részeken, az évi átlaghő 16-19 fok között, az egész 119 ezer hektár, 7 millió hektár a lékiütés, 30 % síkon, 65 % dombokon, a maradék a hegyeken. Meglepő módon a szőlő szűk kétharmada fehér, harmada kék, az ember, élén e sorok írójával a maga felületes hülye borsznob, közhelyeket felböfögő kis agyával azt hinné, hogy a dolog fordítva van, de mégis se nem. És, barátaim az úrban, nem, nem gyengék a savak azért, mert Szicília vagy 10 szélességi fokkal délebbre van, mint a világ közepe, ahol a világ legjobb borai teremnek, azaz Magyarország. A termékpiramis csúcsán 4,5 % VQPRD, 25-30 % IGT, a legszebb, hogy a helyi fajták aránya 80 %.

Négy régió van, a közép-nyugat Trapanival és Palermóval, ez áll szerény dolgozatunk centrumában; dél-kelet, Catania, Ragusa és Syracusa, észak-kelet Messinával és Catania-északkal, végül a szigetek: Pantelleria és az Eoli-szigetecskék. Mi csak a sziget nyugati csücskén jártunk, itteni impresszióinkat foglaljuk össze, ez a fertály a szicíliai borkultúra legfontosabb szeglete, 68 780 hektár. Eme nyugati régió, a Trapani-provincia legnagyobb brendje a marsala. Marsala (Marsa-al-Allah, Allah kikötője) számunkra azért is nevezetes, mert itt 1860-ben itt szállt partra Garibaldi vagy ezer harcossal, a széttagolt Itáliát egyesítendő, seregében Tüköryvel és Türrel, direkte itt, mert itt van a marsala, a boche-ok sem véletlenül támadnak mindig Champagne-nál, bombáznak és bebombáznak, amitől aztán a Marne-nál le is szokott fulladni a hadigépezet. A marsala doc (1969) erősített bor, mint a portói és naná, hogy egy angol bácsi ötölte, John Woodhouse 1773-ban. Az erősített borokat jellemzően azért erősítették, mert úgy jobban bírták a gyűrődést a tengeren. Vagy a kész, kierjedt boromba döntök édes mustot meg spirituszt, vagy az erjedő mustba töltöm a párlatot, amitől meggebednek az élesztőgombák, leáll az erjedés és lesz egy marha erős borom, amiben benne marad a cuki, hiszen az elhunyt élesztők máma már nem erjesztenek tovább, tehát édes is marad. (Még adósak vagyunk „Az angol máj szerepe a globális alkoholizmus történetében” című dolgozatunkkal, melyben össze fogjuk foglalni, hogy a borpolc sehogy se nézne ki az angol birodalmi máj csillapíthatatlan, szivacsszerű elnyelő-képessége nélkül, hogy ehelyütt mást ne mondjunk, a bordói, a portói, a sherry, a madeira és a marsala se lenne sehol, de már a Hamletben is rajnait nyakalnak az udvaroncok). Na szal Woodhouse kutyult először Marsalában marsalát, és bormarketing-kommunikációs szempontból megfogta az isten lábát, amikor Horatio Nelson, aki istenített szupersztárja volt az akkori Britanniának, felfigyelt a cuccra, mintegy ő lett a marsala reklámarca, amennyiben marsalával váltotta fel a rumot a hajókon, tán, mert nem olyan erős. (A rum 38-60 %, a marsala 16-20 %-os).

Az alap-marsala az egy éves Fine, a Superiore 2 éves, a Riserva 4, a Vergine vagy Solera 5 éves érlelést kap, a Vergine Stravecchio vagy Riserva pedig több, mint 10 éves érlelés után kerül piacra, ergó a marsala sokféle, ízképileg mély, mindig komplex, az egyszerű ízképe egy fino sherryre vagy száraz szamorodnira hajaz, az érleltebbjét mogyorós-karamellás, mazsolás-vaníliás ízek díszítik, a madeira, a PX vagy a Tawny port rokonságába tartozó likőrbor, csak tán nem olyan nehézsúlyú. A fehér marsala leginkább Catarratto-ból, Grillóból és Inzoliából készül, a kierjedt borba döntik bele a párlatot és kétféle édes szirupot, a rubinhoz persze Nero d’avola, Pignatello és Nerello mascalese kell. A marsala lehet ámbraszínű (Ambra), arany (Oro) és Rubino. Édességileg lehet secco (40 g/l cuki), semisecco (41-100) és édes (100 +). Az idősebb marsaláknál is alkalmazzák azt (a sherry készítésénél kidolgozott) eljárást, a solerát, mely az egységes és gazdag íz kikeverése-érlelése végett egy folyamatos és bonyodalmas processzusban házasítja a különböző évjáratokat úgy, hogy összekeveri az egymás fölé helyezett, különböző évjáratokat tartalmazó hordókban érlelődő anyagot.

A Florio, a Pellegrino és a de Bartoli a legnagyobb marsala-műhelyek, néhány dolgozatuk nálunk is kapható. Funkcióit tekintve a marsala kedvelt aperitif, vágóbor volt az előtel (antipasto) és az első fogás (primo piatto, első tányér, tészta vagy rizs ottó) között, melyet a secondo piatto követ (hal vagy hús), majd dolce, kávé és gerappa. A marsala szereti a parmezánt, a gorgonzolát és a rokfortot és persze desszertborként is helytáll. Kedvelt főzőbor, szószok lelke, rizottó-komponens, feldobja a zabaglionét vagy a tiramisut, lelket önt a Marsalai csirkébe vagy a Borjú Marsalába és fogyasztójába, akinek persze olyan bort kell innia a secondo piatto mellé, amilyennel az adott fogás készült.

A két legnagyobb fajta a Nero d’Avola (hangsúly az első á-n), és a grillo. Mindkettő télleg igazi nagy fajta, azaz képes a legegyszerűbb VTA-tól a legmélyebb-és komplexebb érlelt borig mindenre. Mennyiségileg a Nero d’Avola viszi a prímet kékileg (19 ezer hektár) és a Catarratto fehérileg (38 ezer ha), Grillóból csak 4118 ha van. A Nero d’Avola mindig tüzes, 13-14 %-os alkoholú, lehet egy 160 mázsás hozamú felfokozott portugizi telt, vidám málnás-szedres gyümölcsösséggel és jó struktúrájú nagy bor. A Grillo a zöld reflexeket vető, csillogó, lendületes, ropogós reduktív verziótól a 20 évig érlelt marsaláig bármire képes. A catarratto a szicíliai olaszrizling (vö. Beethoven a zene Mozartja) a maga 38 079 hektárjával. Citromsárga, édes érintésű, nem illatos, jó savú asztali változatát magam kantából kortyolásztam gasztronómiai hánykolódásom csúcspontján. Erre a csúcspontra az infernális társasági zabálások és a Stevie Krafttal közösen csapott főzőcskézések után egy kisvendéglőben jutottam. Stevie Krafttal béreltünk pár napra egy kis lakosztályt egy agriturismóban, a Tenuta Pizzolungót Trapanitól kőhajításnyira a Tirrén-tenger partján. (Az agriturismo a helybéli termékeket árusító, high tech infrastruktúrájú, olcsón és itthonról is bérelhető, jellemzően ősi parasztházból vagy nemesi villából vendégházzá alakított házak egész Itáliát behálózó rendszere). A Tenuta Pizzolungo kertje álombéli kert, pálmák, égigérő araukáriák, magnóliák, virágzó narancsfák és örökzöldek illatoznak, óriási olívás amforák között. Peripatetikus csevegést folytatunk, főzőcskézünk, Grillót és Nero d’avolát iszunk, Black Cavendisht szívunk, fekete olajbogyót csócsálunk. Majd pár napot töltök Pizzolungóban egy, a tengerre nyíló teraszon, négy napig módszeresen agyalva azon, hogyan kell szebben élni. Pizzolungo maga olyasmi kis micsodányi hely, mint mondjuk Fövenyes a Balcsinál. Itt leltem egy családi és családias kisvendéglőt, ahol a szezon előtt lévén, mindig magam voltam az egyetlen vendég, mint Bástya elvtárs az uszodában, és a mosolygó, mesebelien kedves bácsi és a Mamma tengeri herkentyűs, al dente pastákkal tette felejthetetlenné estéimet, amikor az egész napos agyalás után átbillegtem a kisvendéglőbe, az Il Cozzaro Neró-ba.

Mármost vannak pillanatok, amikor az ember boldog, minden pillanat nem lehet ilyen, ezen az úton a normann mozaikok látványa és a számoszi bor mellett a kisvendéglőben találtam néhány ilyen pillanatot, amiből is kitetszett, hogy ez a kispolgári családiasság az én világom, ahol mindig mosolyognak, ahol nem félek, ahol szeretnek és amit szeretek. Fokhagymás kagylós spagetti, a kagyló illata-íze a teraszom előtt hullámzó tiszta, tengerszagú alkonyati Tirrén-tengeré. Hegynyi friss, paradicsomos-fokhagymás feketekagylót kapok, friss tintahalat, mely nem az a se kiköpni-se lenyelni-stílusú rágógumi, ami olyan, mintha egy halom használt kotont rágcsálnál, hanem rostosságában felkotkodácsol a csirke hamvassága, hogy úgy mondjam. Végül a 100 pontos tejszínes garnélás spagetti, pörköltlére hajazó felhangokkal, kész, most már akár meg is halhatok, íme, hát megleltem hazámat. A tévében ugyanazok a dekortikált vetélkedők és harmadrangú amerikai krimisorozatok mennek közben, mint nálunk, bár, amikor rájövök, hogy a várandós kismama, hátratett kezében a cumival azért játszik és küzd, hogy jövendő babájának elnyerje azt a dermesztő halom eurót, amit a hülye kérdésekre adott válaszokkal nyerhetni, kissé megrendülök. Átöleljük egymást a mammával, úgy búcsúzunk, visszajövök, mondom, és vissza is fogok jönni.

La mia Sicilia

Ho trascorso un paio di giorni a Pizzolungo, in un terrazzo sul mare, per quattro giorni ho meditato su come si potrebbe fare una vita più bella. Pizzolungo è una piccola località come Fövenyes dal lago Balaton. Qui ho trovato una trattoria di una famiglia e molto famigliare, dove essendo ancora fuori stagione, ero sempre l’unico ospite., come il compagno Bástya nella piscina e lo zio sempre sorridente e la Mamma ha reso indimenticabili le serate con le sue paste al dente con i frutti del mare dopodicche dopo la meditazione che impegava tutta la mia giornata sono andato nella trattoria „Il Cozzaro Nero”.

Ci sono dei momenti quando uno è felice, ma non possono essere cosi tutti i momenti. Durante questo soggiorno oltre a vedere i mosaici normanni ed il degustare i vini di Samos, ho trovato alcuni momenti felici in questa trattoria. Si vede che questo tipo di familiarità è il mio mondo, dove c’è sempre sorriso, dove non ho paura, dove piace alla gente che piace a me. Spaghetti alle vongole con aglio, il sapore ed il profumo dei molluschi dell’acqua del mare Tirrenico della tramontana che ondeggia davanti al mio terrazzo. Ho ricevuto una quantità di una montagna di vongole con pomodori e aglio, calamari freschi che non è di quel tipo di gomma da masticare che da non poter ne ingoiare ne sputare, pollo cotonoso nello stesso tempo polposo – per cosi dire. Alla fine gli spaghetti con gamberi e panna dal voto 100, con tono che assomiglia alla nostra pörkölt. Finito, posso anche morire, ho trovato la mia patria. In tivu vanno in onda gli stessi quiz deficenti, e serie di gialli americani di terza scelta, come da noi. Intanto capisco che che la futura mamma con ciuccio in mano gioca e lotta per la raggelante montagna di euro e con sciocche risposte puó vincere per il futuro figlio, e mi commuovo. Ci abbracciamo con la mamma, prendiamo congedo cosí, e mi decidi di ritornare.

• Szicília egyetlen negatív vonása, hogy Budapestről nem könnyű megközelíteni, amennyiben az embernek jellemzően át kell szállnia a milánói Malpensán, esetleg Rómában, a Fiumicinón, ami rühellni való és fárasztó. Ez olyan 85 és 100 ezer között van oda-vissza. A legjobb, már amennyire a Wizzair jó lehet, a Ferihegy 1-ről induló, Cataniába érkező járat, az egész olyan 50 ezer körül vibrál retúró, de ez csak nyáron jár.
• Információk: Szicília.lap.hu

• A szicíliai agriturismókat a Siciliarelax.net nevű honlapon lehet lefoglalni.

• Tenuta Pizzolungo: Azienda Agrituristica Tenuta Pizzolungo, Francesco Adragna, Contrada San Cusumano – 91016, Erice, tel: ++ 39/ 923/ 56 37 10,   info@pizzolungo.it, www.pizzolungo.it

• Il Cozzaro Nero, Via Enea, 53, Pizzolungo, tel 00 39/ 320 88 66 908