Somló a borra termett Magyarország elképesztően változatos, kiváló talajtani, klimatikus és kulturális adottságú borvidékei közt is mitikus, titokzatos és kimagasló csúcsnak számít, mely csak Tokaj miatt nem az első. Tokaj, Somló, Badacsony: nem véletlen, hogy ez a három elsőrendű borvidékünk vulkánikus hardveren elterülő bortáj, tudvalévő, hogy a vulkánikus kőzeten felépülő talajok rendelkeznek a legnagyobb borjelleg-képző erővel. Ebből a talajból a jellemzően nem illatos, jó savgyűjtő, így a hosszas hordós és palackos érlelést igénylő-megháláló (pontuszi) fajtákból mély, koncentrált, végtelenül minerális, aranysárga színű magyar fehérbor fakad, mely bortípusnak nagyszerű reneszánszát éljük éppen az ezredfordulót követően.

Valószínűleg a tatárjárás után illesztik a hegy tetejére a várat, melynek árnyékában felvirágzik a vásárhely. A várrom a haranghegy északkeleti, Dobára néző bazaltszakadéka fölött emelkedik, először királyi vár, majd többek közt a Garaiaké, Szapolyaié, Kinizsié és Bakócz Tamásé, ő építi-szépíti gótikus jegyeket viselő reneszánsz sasfészekké a XV. század végén. Bakócz oszlatja fel 1511-ben a bencés kolostort, állítólag azért, mert az apácák túlzottan elmerültek a somlói bor élvezetében… Üde színfolt a tulajdonosok sorában gróf Listi (Listius, Liszti) László, a diabolikus, féktelen és kicsapongó szodomita költő és gyilkos, aki végül (adósságait rendezendő) pénzhamisítást követett el, emiatt fejét veszti 1662-ben Bécsben egy vérpadon. A Rákóczi szabadságharc után a vár funkcióját veszti, Vak Bottyán az utolsó, aki bütyköl rajta valamit, ezután a szép épület lassan lerobban, a szovjetek érkezéséig az Erdődyek birtokolják, ma állami tulajdonként omladozik tovább.

Mint minden pannóniai bortájunkon, Somlón is vannak római előzményei a borászkodásnak, de ezeknek nincs kontinuitása, a dokumentált és releváns borkészítés Szent Istvánnal kezdődik, aki a Torna-patak mellett bencés apácamonostort alapít, szőlőterületeket adományozva a szerzetesnőknek. IV. Béla francia vallon (frank,”olasz”) szőlőtermesztőket telepít be és a vásárhelyi oldalt leánya, Margit és apácatársai kapják meg. A hegyen a századok folyamán az apácakolostor mellett egyebek között helyi szőlőbirtokos parasztok, mezővárosi polgárok, extraneusok (bebírók, külső, „gyüttment” tulajdonosok), a zirci és pannohalmi egyházi rendek és főúri családok szereznek birtokot, a legnevesebbek az Esterházyak és a Zichyk. A békeidőkben hegybírók, hegymesterek és szőlőpásztorok vigyázzák a rendet, 1629-ben, 1752-ben, majd 1868-ban eredetvédelmi, minőségbiztosító, illetve a napszámosok kötelmeit rögzítő és környezetvédő regulák születnek. Az 1888-ban betörő filoxéra tönkreteszi a szőlőt és művelőit, a kisbirtokos napszámossá csúszik, Somló nehezen tér magához, mire újra elindulna valami, jönnek a háborúk, a ”felszabadulás” és az 1946-os államosítás-téeszesítés. Az uradalmi és egyházi birtokokat felosztják, 652 holdat osztanak szét, illetve Állami Gazdaságot szerveznek. A régió iparosodása viszonylagos jólétet biztosít a térség falvainak, de a korszak Somlót, a világ egyik legjobb termőtáját és borászati ékkövét kis, 200-400 négyszögöles hétvégi telkekre (zárt kertekre) szabdalja az ajkai és várpalotai bányászok, kohászok és munkások számára. Ez a kádárista változata annak a helyzetnek, melyet Eötvös Károly így írt le a Balatoni utazás végében (1909): „Ez a hegy tele volt már akkor hintve nyaralókkal, kápolnákkal, díszes épületekkel. Nem is igazi uraság volt az Veszprém, Vas, Zala és Győr vármegyékben, a kinek itt díszes, tágas épülete, szüreti mulatságra való tanyája nem lett volna. S minden közeli püspöknek, vagyonos szerzetnek, apátságnak megvolt itt remek szőleje, gazdag pinczéje, kényelmes úri hajléka”. (Hogy hogy’ nézett ki egy szüreti mulatság, arról pontos tablót fest Mikszáth a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében). A birtokszerkezet apró mozaikkockákra bomlik több, mint 3 ezer tulajdonos kezén a kicsiny borvidéken, az állami tulajdonba vett földekről pedig a Badacsonyi Állami Gazdaság szívja és hígítja föl az anyagot. A somlói bor emlékké válik, a táj álomba szenderül. Az újabb modernizációs kísérletek jele az 1987-s hegytörvény, mely szó szerint vesz át részeket a korábbi, 1752-es és 1866-os regulákból, ennek mintegy folytatása az 1998-99-es hegyszabályzat és a 2002-2003-as Védett Eredetű Bor-szabályzat, melyek lényegében mind a minőséget próbálják garantálni. A rendszerváltást követően az ÁG a KGST-piac elvesztése következtében szétesik, fejlődésnek indul a (mára 54 hektárosra növő) Tornai Pincészet és néhány kis családi műhely, elsőként ezekben fogalmazódik újra a hagyományos somlói borkép (Györgykovács Imre, Fekete Béla). Az ezredfordulót követően ezt a régi-új borképet gazdagítják néhány új szereplő (Takács Lajos, Spiegelberg Stefán, Balogh Zoltán) és két nagyszervezet (Tornai Pincészet és Kreinbacher) törekvései is.

Geológia

A Somló-hegy csonkakúpja 431 méter magasan emelkedik ki a sík Marcal-medencéből, 1997 óta a borvidékhez tartozik a Ság-hegy és a Kissomlyó is. A hegy tanúhegy, azaz magánosan álldogáló, igazából egyik hegységhez sem köthető bazalt csonkakúp, mely a harmadkori Pannóniai-tó kiszáradását követően megélénkülő vulkanikus aktivitás, illetve a tájnak ezt követő, térszínsüllyedést okozó kopása, a szelek-vizek felszínromboló munkája során keletkezett. Nagy-Somlón a következő dűlőneveket véglegesítette a termékleírás: Doba: Báró-tag, Felső-hegyalja, Százforduló, Szent Márton-dűlő, Váralja; Somlójenő: Szent Ilona-dűlő; Somlószőlős: Aszói-dűlő, Báró-tag, Hegykút-dűlő, Ragalja, Séd-dűlő¸ Somlóvásárhely: Apátsági-dűlő, Arany-hegy, Grófi-dűlő, Gyűr, Kükép-dűlő, Serétes-dűlő, Taposókút-dűlő. Fontos és jellemző sajátság, hogy, kicsit Szekszárdhoz hasonlatosan Somlón sincsenek a dűlők közt olyan éles különbségek, mint Tokajban, ahol minden dűlőnek más a talaja, sőt, a talaj a dűlőkön belül is szignifikánsan változhat: itt a hegy inkább egy tömbből faragott, a löszös-homokos-agyagos foltok kicsik, a dűlőneveknek jellemzően helymeghatározó funkciója van: nem az egyes dűlők közti talajtani különbségeket jelölik (tehát pl. az Ilonai-dűlőnél van a Szent-Ilona kápolna, a Szent Márton-dűlőnél a Szent Márton kápolna, a Sédi-dűlőnél a Séd forrás, stb.). A dűlő minőségét egyrészt inkább a fekvés határozza meg, minőségben és potenciálban az adja a különbséget, hogy egy dűlő déli-délnyugati (vásárhelyi és jenei), netán északi-északkeleti (szőlősi és dobai) fekvésű-e. Mint ismeretes, Somló azon kevés honi bortájaink egyike, ahol a hegy északi és észak-keleti oldalán is vannak termő dűlők, értelemszerűen ez utóbbiakon rendre 2-3 mustfokkal alacsonyabb cukorfokon szüretelnek, mint a déli részeken, viszont magasabbak a savak, míg a déli fertályokon magasabbak a cukorfokok és magasak a savak is. A par excellence somlói ezért innen fakad, a déli rész közepe az Aranydomb, ez a legjobb premier grand cru, itt aszúsodni is szokott a szőlő, a hagyományos somlói ízképet festő műhelyeknek a délnyugati-déli-délkeleti részeken vannak az ültetvényeik. A borminőség szempontjából másrészt az ültetvény vertikális elhelyezkedése a meghatározó. Az ültetvények zömmel a 170 és 350 m tengerszint feletti magasságokban terülnek el. Alul a síkba simuló szoknyát és az enyhén lejtő palástot maximum 300 méterig kavicsos homok és homokos-löszös agyag fedi, valamint barna erdőtalaj és nyirok, a sík rész az alsó polcos, reduktív tömegborok szintje. 3-400 méter között emelkedik a szürkés-feketés nefelinbazanitból készült csonkakúp, melyen minél feljebb megyünk, annál inkább a hőtároló kő a meghatározó. Középen, 200-250 méteren a kukoricabazalt (murnya vagy srét) a jellemző, ez az (egyebek közt augitot, földpátot, magnetitet, és olivint) tartalmazó málló és hőtároló bazalt a somlói termőtalaj lényege, a bor legfőbb jellegadója. Azokon a dűlőkön, ahol több évszázada folyik a szőlőművelés, a talaj jellemzően lepusztul, a művelés az anyakőzet szintjén zajlik, ezért fontos, hogy ez a felszín mennyire aprózódott-málladékos. A srét mállik (somlik), ezért a szőlő könnyebben áttöri és gyökereivel mélyre kapaszkodik (nem mellesleg e mállékonyság miatt nem bányászták a Somlót úgy, mint például a szomszédos Ság-hegyet, ahol szabályos krátert vájtak a hegybe). A fürtzóna 200-350 méteres magasság között található, lentebb inkább a korai (sárfehér, tramini), fentebb inkább a késői érésű fajtákat (furmint, hárslevelű) látjuk. A hegytetőn salakos bazalt (hopoka) és mindenféle lávadarabok hevernek, a sólymok és hollók innen riogatják a seregélyeket. 

A borvidék területe a szőlő termőhelyi katasztere alapján 1442 ha, művelés alatt 832ha, ebből 737 ha fehér. A hegyközségi tagok 500 m2 feletti szőlőterülete 832 ha. Az évi napfénytartam 1950-2000 óra között változik. A sokéves átlagban lehulló csapadék 650-710 mm, a középhőmérséklet 9.8 C fok.
A borvidékbe tartozó települések száma tíz: Borgáta, Celldömölk, Kemeneskápolna, Kissomlyó, Mesteri, Borszörcsök, Doba, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely.

Borvidéki napló

A filoxéra előtti régi fajták közül sok ma is él, ilyen mindenekelőtt a furmint, a hárslevelű, a juhfark és a tramini, eltűntek az olyan érdekes középkorias jószágok, mint a góhér, csókaszőlő, csomorika, járdovány vagy az érzéki nevű tüskés seggű fekete. A fajtaváltásra, a mennyiségivel szemben a minőségi termelésre és a modernizációra a nagybirtokok törekedtek a XIX. században, a paraszti birtokosok inkább az igénytelenebbnek tartott, bő termő és nagyfürtű pontuszi fajtákat preferálták, kivéve a furmintot és a hárslevelűt. A paraszti borászkodás jellemzően még a filoxéra idején is alacsony színvonalú, sok a beteg és hibás, dohos és törött bor, igényes és komoly szaktudással leginkább az apátsági és uradalmi pincéknél lehetett találkozni. A filoxéra csinál tabula rasá-t az ültetvényeken, utána az occidentalis fajták egyeduralomra jutnak, a hatvanas évek rekonstrukciója során pedig előretör az olaszrizling. A legjobb vásárhelyi urasági dűlőkön nem ritkán készült aszú, édes ürmös bor és törkölypálinka is, a hajdani Hungarovin révén pedig a múlt század nyolcvanas éveiben fellendült a minőségi pezsgő gyártása is. A mai fajtaszerkezetet a pontuszi furmint, a tán legígéretesebb fehér hungarikum, a hárslevelű és a juhfark uralja az occidentalis olaszrizlinggel és a traminivel, szerencsésen szintetizálva mintegy a két fajtakör jó tulajdonságait. A régi fajták közül engedélyeztetett például a piros bakator, a budai, a csomorika és a járdovány, több újkeletű hibrid (Korona, Pátria, Zeus), valamint a jelentős vörös világfajták mellett a kékfrankos, a blauer portugieser és a kadarka is. A mai modern tudásbázison borászkodó ún. kézműves kispincészetek, illetve a részben hasonló logika mentén dolgozó Tornai és Kreinbacher-pincészetek munkája nyomán ma már világossá vált, hogy némely pontuszi fajták ugyan nem olyan könnyen érthetőek és jellemzően nem illatosak, de igenis értékesek: a hozamkorlátozás és a hosszas (hordós és palackos) érlelés elképesztő mélységeket tár fel bennük és a legnagyobb rajnai és burgundi fehérek magasságába emeli őket.

Konklúzió

Egy sor pozitív folyamat zajlik a hegyen és környékén: a két nagy (a Tornai és a Kreinbacher pincészetek) közti verseny jótékony fejleményeként mindkét nagy háznak lesz saját szállodája, folyik a birtokkoncentráció, a termékpiramis csúcsán a hagyományos, koncentrált, hosszú hordós és palackos érlelést kapó borkép vált uralkodóvá, stb. Ám ezek rövid távú jelenségek: csinálhatunk bármilyen jó bort és rendbe hozhatjuk a hegyet, ha nem hozzuk rendbe a hegyet körülvevő kontextust, a megoldatlan gazdasági és szociokulturális problémák megeszik Somlót, csak idő kérdése, hangsúlyozza Tornai Tamás, aki szívügyének tekinti a térség egészének felemelését és az ehhez szükséges térségi összefogás létrehozását, nem pusztán gazdasági, de emocionális okokból is. Somló modellezi mintegy az ország egészének helyzetét és kulcsproblémáját: ha nem oldjuk meg a szociokulturális problémát, az megeszi az ország egészét. Somlón a bor a korona ékköve, reprezentatív és rendkívüli termék, de mellé kell tenni a térség többi kulturális értékét is, integrált térségfejlesztésben kell gondolkozni, ahol az olyan stratégiai hardver-elemek mellé, mint az autópálya,

oda kell tenni a szállodát, a falusi turizmust és a munkahelyteremtést is. A forrásokat nemcsak az államtól és az úniótól kell várni, hanem a gazdasági élet helyi szereplőitől is. Csak így, a stratégiai hardver és az infrastruktúra, a szociális kérdés, a kultúra és a bor integrált kezelésével lehet felemelni Somlót.